Szabályzatok

A Magyar Foltvarró Céh 2017-ben módosult Szervezeti és Működési Szabályzata: MFC SZMSZ 2017

Magyar Foltvarró Céh alapszabálya: MFC Alapszabály 2017

 

 

A Magyar Foltvarró Céh belső működési szabályzata

Érvényes 2016. április 1-jétől

 

1. Az Elnökségre vonatkozó etikai szabályok

A Magyar Foltvarró Céh (továbbiakban: Céh) Elnöksége hivatali ideje alatt az alábbi szabályok betartását tartja magára nézve kötelezőnek:

 

  1. Az Elnökség az éves országos fesztiválra, illetve a saját maga által kezdeményezett versenyekre egyénileg illetve csoportvezetőként nem nyújt be pályamunkát. Ugyanakkor csoporttagként nem akadályozzák meg csoportjukat pályamunka készítésében, illetve nevezésében.
  2. Az Elnökség az éves országos fesztiválon, illetve a saját maga által kezdeményezett egyéb rendezvényeken nem vesz részt tanfolyami oktatóként.
  3. Az Elnökség tagjai által egyéb keretek között (pl. céhcsoport, egyéb szervezet megkeresése esetén, egyéni vállalkozóként) tartott tanfolyamokat a Magyar Foltvarró Céh nyomtatott illetve elektronikus felületein (Hírfoltok, blog, az MFC Facebook oldala) nem hirdetik meg.

 

2. Tagsági viszony

  1. A Céh tagjai a papíralapú vagy elektronikus formában elérhető jelentkezési lap kitöltése, annak a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag részére való megküldése, valamint az adott évre vonatkozó tagdíj banki átutalása után válnak a Céh tagjává.
  2. Azok a nyugdíjasok, akik a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag részére ezt a nyugdíjszelvény másolatával igazolják, tagdíjkedvezményt élveznek.
  3. 18 év alattiak tagdíjfizetés nélkül lehetnek céhtagok, ha egy céhtag írásos ajánlást nyújt be az Elnökségnek, amiben fényképekkel támasztja alá az illető eddigi tevékenységét.
  4. Az a tag, aki betöltötte 80. évét, attól az évtől kezdődően, amelyben a 81. évét betölti, tagdíjfizetési mentességet élvez, ha legalább öt éve céhtag. A kérelmet a tag a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi taghoz nyújthatja be.
  5. A tagok tagsági igazolványt kapnak.
  6. A tagok a tagdíjbefizetés napjától kapják meg a Hírfoltokat, illetve az e-Hírfoltokat.

 

3. A tagok által alkotott csoportulások

  1. Egy céhcsoportot minimum 6 fő 18 év feletti céhtag alkot.
  2. A csoportvezetők minden év március 31-ig kötelesek megküldeni csoportjuk névsorát a csoportokkal foglalkozó elnökségi tagnak.
  3. Minden céhcsoportból egy a többi tag által választott és a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag felé bejelentett tag tagdíjkedvezményt élvez.
  4. Az egy földrajzi egységbe tartozó csoportok régiókba tömörülnek.
  5. A régiókon belüli szervezeti életet a régiófelelős koordinálja.
  6. A régiók által szervezett rendezvényekhez a Céh anyagi támogatást nyújt. Ennek szabályozását ld. a 1. mellékletben.

 

4. Céhmesterek

  1. A Céh a 2. mellékletben szabályozott módon kiemelkedő munkásságú tagjainak céhmesteri címet adományozhat.
  2. A céhmesteri címre bárki pályázhat.
  3. A céhmesteri rendszer dokumentációját a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag végzi.
  4. A cím viselésére a céhmester a Céhből való kilépése után is jogosult.

 

5. A tagok kötelezettségei

  1. A tagok kötelesek a belépéstől számított egy éven belül mesterblokkot készíteni. A mesterblokk egy 20 cm x 20 cm-es, bármilyen technikával készült, hátlapozott, névvel ellátott kész munka, amelyet a mindenkori céhlevélfelelősnek kell elküldeni.

 

6. A tagok jogai

  1. A Céh által szervezett kiállításokon és pályázatokon csak céhtag vehet részt.
  2. A céhtagok a Céh által meghirdetett rendezvényeken kedvezményes belépődíjat fizetnek.
  3. A Céh – anyagi forrásai függvényében – újságok, könyvek, anyagok küldésével támogatja a 18 év alatti gyermekcsoportokat.
  4. A Céh – anyagi forrásai függvényében – támogatja a tagokat munkájuk külföldi kiállításokra történő küldésével.
  5. A céhtag kedvezményes vásárlásra jogosult a Céh szponzorainál.
  6. A céhtag használhatja a Céh könyvtárát.
  7. A céhtag foltvarrott termékeit előzetes zsűrizés után árusíthatja a Céh által szervezett rendezvényen.

 

7. Gazdasági rendelkezések

  1. Bármilyen, a Céh által támogatott rendezvény előzetes költségvetését az Elnökségnek jóváhagyás céljából be kell mutatni, majd a költségekkel el kell számolni.
  2. A Céh költségére csak az Elnökség előzetes jóváhagyásával, a Céh nevére és címére kiállított számlára lehet vásárolni, amelyet két héten belül be kell mutatni és elszámolni.
  3. A céhcsoportoknak a Céh számláján keresztül kapott pályázati pénzzel a kiírt határidőn belül a Céh felé is el kell számolniuk.
  4. A céh által szervezett rendezvényeken a Céh csak saját reklámcélú termékeit (pl. gyűszű, jelvény, képeslap, plakát, könyv, katalógus stb.) árusíthatja.
  5. Nem céhtag részére a Céh alapvető céljainak megvalósításáért végzett munka elismeréseképpen az Elnökség maximum 20.000 Ft/év/fő értékben ajándékot vásárolhat.
  6. A Céh Elnöksége egyedi elbírálás alapján dönti el, mekkora összeggel járul hozzá külföldi rendezvényekre történő utazáshoz.
  7. Ha az Elnökségi tagok saját vagy más tulajdonát képező személygépkocsit hivatalos célra használják, úgy a Céh az utalványozással igazolt kilométernek megfelelő, az Elnök által meghatározott mértékű költségtérítést fizeti a jogszabályi előírások betartása mellett.
  8. Az alap, a középtávú és a stratégiai beruházásokról és az eszközbeszerzésről – az esetlegesen szükséges közgyűlési egyeztetést követően – az Elnökség dönt, azonban ezt a jogkörét írásban konkrét feladat megjelöléssel a Céh tagjára is átruházhatja.

 

8. Tömegkommunikációs szervekkel való kapcsolattartás

  1. A televízió, rádió, írott sajtó és az elektronikus úton való adatközlés képviselőinek adott mindennemű felvilágosítás nyilatkozatnak minősül.
  2. A Céh egészét, terveit és stratégiai céljait illetően az Elnök jogosult nyilatkozni.
  3. Az Elnök engedélyével egyes ügyekben az ezzel megbízott Elnökségi tag vagy tag is jogosult nyilatkozni.
  4. A közölt adatok valódiságáért, szakszerűségéért és pontosságáért, a tények objektív ismertetéséért a nyilatkozatot adó a felelős.
  5. Bármiféle nyomtatott vagy elektronikus kiadványban a Céhről, illetve a céhtagokról csak az Elnökség, illetve a céhtag által engedélyezett cím és egyéb adat, foltműről fotó csak az alkotó nevével és a mű címével jelenhet meg.

 

9. Vegyes rendelkezések

  1. Bármilyen elképzelés vagy terv, amely a Céhet érinti belföldön és külföldön, – még ha anyagi vonzata nincs is – csak úgy kerülhet nyilvánosságra, ha az Elnökség fele + 1 főnek tudomása van róla és támogatja azt.
  2. Az újság szerkesztősége köteles az újságért felelős Elnökségi tag részére elküldeni az újságcikkeket tördelés előtt tájékoztatás, jóváhagyás céljából.
  3. A honlap szerkesztője köteles tájékoztatni a honlapért felelős Elnökségi tagot a honlapot érintő bármilyen változtatásról.
  4. A Belső Működési Szabályzatot az Elnökség az igények, illetve a tagság javaslatai alapján megváltoztathatja.

 


1. melléklet

 

Az MFC régióinak működési szabályzata

 

Minden régióban megválasztásra kerül egy régióvezető.

 

A régióvezető feladatai

  1. Szoros kapcsolatot tart az Elnökség illetékes tagjával és a csoportvezetőkkel.
  2. Félévente begyűjti a csoportvezetőktől az esetleges adatváltozásokat (tagság, cím, telefonszám, email, csoport létszám, céhtagok száma) és eljuttatja azokat az Elnökség ezzel foglalkozó tagjához.
  3. A jelentkező új foltvarróknak segít megtalálni a legközelebb eső csoportot.
  4. A csoportvezetőkkel együttműködik annak érdekében, hogy a régióban közösen szervezzenek varrós napokat, ezeknek az időpontját jelzi a vezetőség felé, hogy minél kevesebb átfedés legyen a rendezvények között.

 

Régiós találkozók feltételei

 

  1. Minden régió egy naptári évre 40.000 Ft. költségvetéssel gazdálkodik, amelyet tanfolyami oktatók honoráriumára használhat fel. A tanfolyamokat évente kétszer lehet megszervezni melyről az oktató számlát állít ki. A témát és az oktatót a régiófelelős az igények függvényében, a csoportvezetők bevonásával választja ki.
  2. A tervezett tanfolyam költségvetését a régiófelelős legalább hat héttel a rendezvény előtt megküldi az Elnökség illetékes tagjának.
  3. A tanfolyamon kizárólag céhtagok vehetnek részt.
  4. A tanfolyamot a Céh elektronikus kommunikációval (honlap, FB és email) reklámozza a tagok körében.
  5. A rendezvény belépő díját a régiófelelős határozza meg a helyiség bérleti díjának és egyéb költségek függvényében.
  6. A rendezvényt követően a régióvezető megküldi Elnökség illetékes tagjának a résztvevők listáját.
  7. A régiófelelős vagy egy általa megjelölt személy, a Hírfoltok számára fényképeket készít és rövid cikket ír az eseményről.
  8. A Céh a fényképes anyag leadása után 30 napon belül az oktató által kiállított számla ellenében teljesíti a fizetési kötelezettséget.

 


2. melléklet

 

A céhmesteri cím megszerzésének szabályai

 

Céhmesteri címet az kaphat, aki öt (5) céhmesteri pontot szerez.

 

Pontszerzési lehetőségek:

  1. Az Országos Foltvarró Fesztivál pályázati kategóriáinak I. helyezettjei egy (1) pontot kaphatnak.
  2. Ezeken a kiállításokon egy-egy kiemelkedő alkotást a zsűri „céhremek”-nek minősíthet, amivel szintén egy (1) pont szerezhető.
  3. Minden ősszel céhmesteri zsűrizésre kerül sor, aminek során a céhmesterekből álló zsűri az alkotásokat hét szempont szerint értékeli, és munkánként egy (1) céhmesteri pontot ítélhet oda.

 

Zsűrizésre beküldhető munkák:

  1. Tradicionális, innovatív és modern alkotásokkal lehet nevezni. Fontos, hogy az alkotók pályázati munkáikkal lehetőleg minél több témakörben szerepeljenek, az egyes területen belül is széles skálán mutassák be tudásukat (a beadott munkák ne csak egyféle technikai tudás magas szintű művelését tükrözzék, pl. ne csak kézi applikáció, vagy gépi rátétes technika stb.).
  2. Tradicionális munkáknál az alkotók törekedjenek a hagyományok tisztelete mellett a régi mintaelemek újszerű alkalmazására.
  3. Innovatív munkáknál a hagyományos minták továbbgondolásával készült alkotásokat várunk.
  4. Modern alkotásoknál egyéni tervezésű, saját ötlet alapján készült, színvonalas, témájában és technikai megoldásában sokszínű alkotásokat szeretnénk látni.
  5. A zsűri azt várja az alkotóktól, hogy a beadott munkáik tükrözzék egyéniségüket tervezésben, színvilágában, technikai kivitelezésében, tehát másolatokat nem bírál el a zsűri.
  6. Az eddigi zsűrizés tapasztalatai azt mutatták, hogy a beadott munkák méretükben, a tervezés és kivitelezés idejében is nagyon változóak voltak. Ezért a zsűri szükségesnek tartja, hogy mérethatárhoz is szabja a zsűrizésre beadott munkákat, mert bármilyen szépen kidolgozott párnaméretű alkotás sem elegendő az elbíráláshoz. Ezért legalább 60 * 60 cm méretű, igényesen megtervezett és kidolgozott munkákat várunk.

 

A zsűri összetétele:

  1. Legalább három (3) céhmester van jelen a zsűrizésnél. Személyük változhat az új céhmesterek belépésével. A zsűri esetenként kiegészülhet az adott pályázati kategóriák nem céhmester, de kiváló művelőivel is.
  2. A zsűrizésnél a pályázó nincs jelen, az eredményről, elért pontjairól a zsűri személyre szóló véleményezést küld.
  3. A zsűri a pályázókról, az elért eredményeikről, az új céhmesterekről a Hírfoltokban ad tájékoztatást.

 

Zsűrizés szempontjai:

A zsűri az alábbi szempontok szerint 0-5-ig osztályoz. Az odaítélhető egy céhmesteri pontot akkor kapja meg a munka, ha a zsűri átlagpontszáma 4,00 felett van.

 

  1. Eredetiség: Saját ötlet a tervezéstől a kivitelezésig, beleértve a tűzést és a legvégső befejezési munkálatokat.
  2. Szín: Az adott munka színvilágán belül értékelhető a harmónia és a kontraszthatás, figyelembe véve az egyéni színválasztás szabadságát és szubjektivitását.
  3. Kompozíció: Szabad kompozíciónál fontos szempont a szín és formai elemek egyensúlya, indokoltsága. Hagyományos összeállításnál értékelhető a mintaelemek, mintaegységek, keretek és szegélyek aránya, az anyagválasztás, az arányosság és a lépték, az adott témának megfelelő anyagtípus kiválasztása, továbbá, hogy az anyagminta léptéke és a kompozíció elemeinek mértéke arányos-e.
  4. Varrástechnika: Szempont a darabok egymáshoz varrásának minősége (öltések nagysága, egyenletessége, megfelelő színű cérna alkalmazása), a megfelelő öltéstípus megválasztása (gépi vagy kézi applikáló öltés, nagyság).
  5. Szélek, hátlap, befejezés: Egy munkán belül fontos, hogy a szélek méretben (arányosság), színben és stílusban (textilminta, illetve az összeállítás mintázata) harmonizáljanak az egész munkával.

Fontos továbbá, hogy a hátlap anyagában és színében illeszkedjen a munka egészéhez. A felfüggesztéshez szükséges bújtató feleljen meg a nemzetközileg elfogadott követelménynek (10 cm széles „cső”). A bújtató éppúgy a munka része, mint a hátlap, attól színében ne térjen el. Az adatokat (név, mű címe, mérete, készítés éve) tartalmazó címke munka hátoldalán a bal sarokban legyen, erre is vonatkozik az igényesség.

  1. Tűzés: Fajtája (rögzítő, díszítő) motívuma illeszkedjen a munka stílusához, a túldíszítettség kerülendő. Fontos a megfelelő színű tűzőcérna alkalmazása (kivétel, ha a kontraszt elérése a cél). A tűzés legyen egyenletesen elosztott az egész munkafelületen. Az öltés is legyen egyenletes, lehetőleg apró, az első és a hátsó oldalon is egyforma nagyságú (kivétel: szasikó). A hátlapon csomók ne látszódjanak, a kezdő és befejező szálakat gépi és kézi tűzésnél is megfelelő módon el kell tüntetni.
  2. Összhatás: A munka egészével kapcsolatos összbenyomás, az, hogy megvan-e az egyes részletek, színek, formák, a technika, a téma és a tűzés harmóniája, egysége.

 

Pályázati feltételek:

  1. A pályázó legalább egy éve tagja a Magyar Foltvarró Céhnek.
  2. A kitöltött pályázati adatlapot a tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag címére kell küldeni.
  3. Az adatlaphoz mellékelni kell 2 db jó minőségű, 10×15 cm nagyságú színes fényképet, egy az alkotás egészéről és egy pedig egy jellemző részletéről. A fénykép hátoldalára rá kell írni az alkotó nevét, az alkotás címét és méretét. A képeket nem küldjük vissza.
  4. A pályázati díj: 1000 Ft/alkotás, melyet a Céh számlájára kell befizetni. Az országos kiállításokon elért I. helyezés, illetve a céhremek okán kapott céhmesteri pontok után nem kell befizetni ezt az összeget.
  5. Három évnél régebben készült alkotással nem lehet pályázni.
  6. Egyszer már zsűrizett, de céhmesteri pontot nem kapott alkotással még egyszer nem lehet pályázni.
  7. Jelentkezési határidő: minden év szeptember 1-eje.